Apartmanjaink
teljesen külön bejáratú, önálló egységek. Központi gázfűtéssel,
kábel TV-vel és teljes komforttal biztosítják vendégeink számára
a kényelmes pihenést télen és nyáron egyaránt. |
Az
1827-ben épült műemlék épület főfalai még eredetiek. Agyagba rakott
tihanyi kőből készültek. A nyugati homlokzat díszes vakolata az
egykori "míves" mintázat alapján került helyreállításra. |
|
|
|
2. APARTMAN (EMELET)
Külső lépcső vezet a parasztház tetőterében, a nádtető alatt
kialakított stúdió apartmanba. A bejárati ajtó előtt egy
kis pihenő, ahonnan jól látható a Tihanyi Apátság tornya.
Négy fekhely, teljesen felszerelt konyha (elektromos főzőlap,
hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, stb.), étkező
és a fürdőkádas fürdőszoba WC-vel ad otthont a lakóinak.
|
|
|
|
|
1. APARTMAN
(FÖLDSZINT)
A klasszikus parasztház belső beosztását tükrözi.
Nagyméretű szoba, négy ággyal (kettő egymás mellett,
egy-egy külön-külön), korhű berendezési tárgyakkal.
A régi fa mennyezete (paraszt födém), a teknősre
koptatott fa padló és az eredeti kémény egy tájház
ékköve is lehetne. A konyha és étkező teljesen felszerelt
(gáztűzhely, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző
stb.). A fürdőszobában fürdőkád, két mosdókagyló
és WC található. |
|
|
|
|
A népi építészeti
hagyományoknak megfelelően felújított több mint 100 éves
műemlék jellegű épületben két apartman lett kialakítva a mai igényeknek
megfelelően. |
4. APARTMAN (EMELET)
A tetőtérbe vezető lépcső az erkélyre ér fel. Az itt kávézó
vendégünk elé csodálatos kilátás tárul a Balatonra. Az apartman
tetőtéri ablakai a Tihanyi Apátságból és a Belső tóból adnak
ízelítőt a rajtuk kitekintőknek. A stúdió apartmanban négy
ágy, teljesen felszerelt konyha (elektromos főzőlap, hűtőszekrény,
mikrohullámú sütő, kávéfőző, stb.), étkező és a fürdőkádas
fürdőszoba WC-vel biztosítja a kényelmes pihenést. |
3. APARTMAN (FÖLDSZINT)
A bejárat előtti kis tornác és lócája az esti, filozofikus
borozgatások kellemes helyszíne. Belépve az apartmanba az
egyik büszkeségünk a kemence köszönti a vendéget a teljesen
felszerelt konyhában (gáztűzhely, hűtőszekrény, mikrohullámú
sütő, kávéfőző stb.). Egy kőboltíves átjáró vezet át a szobába,
ahol még a régi fa födém díszíti a mennyezetet. Itt kettő
kétszemélyes ágy található. A szobából nyíló fürdőkádas
fürdőszoba WC-vel egészíti ki a komfortot. |
|
|
|
Az 1800-as
évek elején épült műemlék istálló falai szolgáltak alapul a harmadik
apartman háznak. A Balatonra néző ablakok, és terasz csodálatos
panorámát biztosít az itt megszálló vendégeink számára. Az épület
nyugati csúcsfala Tihany egyik legrégebbi és legszebben megrakott
kőfala. |
|
|
|
6. APARTMAN (EMELET)
A ház oldalából nyíló bejárat egy lépcsővel ér fel a tetőtéri
apartmanba. A nappali ablakaiból a Balaton vize felett egészen
Siófokig ellátni. Kis konyhasarok (elektromos főzőlap, hűtőszekrény,
mikrohullámú sütő, kávéfőző, stb.) mellett egy kétszemélyes
ágy alkotja a berendezést. A nappaliból nyílik a hálószoba,
ahol egy franciaágy található. Kicsi de praktikus fürdőkádas
fürdőszoba WC-vel teszi teljessé a szálláshelyet. |
|
|
|
|
5. APARTMAN (FÖLDSZINT)
Tekintélyes méretű szemöldökfa fogad a bejárati ajtó felett,
aminek kora és keménysége is főhajtásra készteti a magasabb
vendéget. Alacsony építésű gazdasági épület bejárhatóságát
biztosította, ma már az apartman konyhájába bocsát be bennünket.
Belépve a házba a csikótűzhely, vagy csikómasina mesél a
népi építészet praktikus leleményességéről. A konyha ablakok
a néhai takarmány bedobó nyílásaiban kaptak helyet. Sok
fényt nem adnak, de kárpótlásul az eredeti lapos köves áthidalások
nagyon jól megfigyelhetők rajtuk. Természetesen a konyha
megfelel a jelen elvárásainak is (teljes felszereltség,
gáztűzhely, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző stb.).
A szobában kettő kétszemélyes ágy biztosít négy fő részére
alvóhelyet. A kandalló a hideg téli napokon nyújt meghitt
meleget a vendégeink számára. Zuhanyzós fürdőszoba WC-vel
tartozik még az apartman komfortjához.
|
|
|
A természetes
anyagokból készült házak, hűen őrzik a tájra jellemző,
népi építészeti hagyományokat. A porta hasonlít egy falumúzeumhoz,
a három kis parasztház egy udvarban akár egy "skanzen".
A több száz éves, idők próbáját kiállt, fél méter vastagságú
kőfalak, és a 30 cm vastag nádtető tökéletes klímát garantál
az apartmanoknak. Az udvarban a grillező- és a bográcsozó
hely az amatőr gasztronómiai alkotások színpadja lehet.
A műalkotások elfogyasztásához a kerti asztal és padok
nyújtanak alkalmas helyet. |
Szeretettel várjuk vendégeinket!
|
|